Kapcsolat

m6ny-0243kepp-normal.jpg      angol_zaszlo.png    

A cookie-k segítenek szolgáltatásaink biztosításában. Szolgáltatásaink használatával ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ 

Ok

Brandek mindenhol!

publikacio_36_1.png

Írta: G.E. Matolay | brand, branding

A Brandek mindenhol ott vannak velünk és közöttünk. Sokan tagadják, hogy függenek tőle mégis döntéseiket, szokásaikat, társasági kapcsolataikat nagyban meghatározzák. Olyan mélyre szívódott már bennünk a Brandek tudata, olyan mélyen elfogadtuk már őket, hogy sokat nincsenek is tudatában annak, hogy döntéseiket miként irányítják. Vannak kimondott Brand fun-ok és persze olyanok is, akik tudatosan próbálják távol tartani magukat ettől. Ám ők csak kis százalék.
 

Ámde mi egyáltalán a brand?

Érdemes először is tisztázni ezt az alapfogalmat.
A Brand nem más mint egy tudatos üzleti koncepció, amelyet egy vállalat folytat, amely őt egyedivé, kiválóvá teszi ügyfelei körében.
Ennek szimbólumainak összessége, melynek feladata termékek és szolgáltatások egy meghatározott gyártóval, forgalmazóval való azonosítása és egyúttal azoknak más termékektől, szolgáltatásoktól való megkülönböztetése”.

Marketingesek téves definíciója szerint

A Brand lehet akár egy név, kifejezés, jel, szimbólum, formaterv vagy ezek valamilyen kombinációja, azzal a céllal, hogy az eladó vagy az eladók adott csoportjának termékeit vagy szolgáltatásait megjelöljék és megkülönböztessék a konkurenciától.

Ez a súlyos zavar abból fakad, hogy sokan a Brand alatt márka védjegyet (trade markot) vagy a logót (szimbólumot, emblémát, monogramot) értik. Igy érti ezt félre a marketing is.

 

Bár kétségkívül a marketingben megpróbálnak minden területet lefedni, pont a legfontosabbra nem figyelnek magára a cégre. Nem a marketing a brand, hanem a cég maga. A Brand az a stratégia, koncepció, amely alapján egyedi módon építi fel a cégét, termékét, szolgáltatását maga a tulajdonos vagy tulajdonosi kör. Ez lesz később egy Brand.

A Brand egy vásárló zsigeri belső érzése egy termékről, szolgáltatásról vagy a vállalatról.
Fontos, hogy „zsigeri érzésről” van szó, nem pedig valamiféle racionális, tudományos tényekkel alátámasztott megállapításról. Ezt a zsiger berlső érzést pedig egy tudatos brand stratégi hozza létre, amelyhez hűen köti magát a cég és folyamatosan ennek mentén működik, szolgáltat.

 

“A Brand egy vásárló zsigeri belső érzése egy termékről, szolgáltatásról vagy a vállalatról.“


És az is fontos, hogy ez egy vásárló érzése, azaz mindenki saját maga alakíthatja ki magában a Brand képet.
Egy Lego esetében például nagyon különbözhet egy 8 éves lány, egy ugyanennyi idős fiú és mondjuk a 35 éves anyuka és apuka brand képe. Ezek a képek azonban legalább ugyanennyire össze is érnek, és ettől lesz brandből a csillogó brand.


Fontos tehát megérteni, hogy a brand nem a védjegy (trademark), nem a szimbólum (logo) és még csak nem is a termék fizikai valójában. A brand ugyanis nem a polcokon, hanem a fejekben és szívekben él: a vásárló zsigeri belső érzése egy termékről, szolgáltatásról vagy vállalatról.
Ezt pedig egy tudatosan felépített brand stratégia hozza létre, amelyet a vállalat dolgozott ki, hogy egyedi és nagyszerű lehessen.
A fentiek alapján észrevehetjük, hogy az imázs és a brand fogalma szorosan összefügg.

 

De mit is jelent a brand magának a fogyasztónak? 

 

A brand haszna a fogyasztó́ számára alapvetően a következő tényezőkre épül:

- Megbízhatóság, nyugodtan tudunk miatta aludni, mert tudjuk hogy rendben van
- Kényelem, nem kell mindig utána nézni a termék, szolgáltatás eredetének, forrásának 
- Gyors döntés, kényelmes vétel, Első pillantásra tudjuk, hogy mi az.

-  Kockázat nélküli, biztonságos vásárlás.
- Büszkeség, ha egy bizonyos brandet birtokolhatunk.
- Társadalmi besorolás, ha  egy brandet csak szűk körben páran tudnak csak birtokolni.
- Státusz szimbólum, ahol a brand megmutatja, hogy milyen réteghez tartozunk.
- Személyes tudatosság, ahol a személy a Brandek ismeretének hatására könnyeben el tud igazodni a termékek forgatagában.

A  brand azonban nem csak a fogyasztóknak, a vásárlók fontos.

 

A brandek jelentik a cég szellemiségét

 

A brandek jelentik a cég szellemiségét és kultúráját, képviselik a vállalatot mindazok szemében, akikkel üzleti kapcsolatban állnak. Mára a brandek lettek a vállalati célok megtestesítői. A vállalati  brand stratégia, annak kidolgozása, időnkénti frissítése elsődleges beruházási költség tétel. nem csak épületekbe, ingatlanokba, gépekbe ruháznak be vállalkozások, hanem Brand stratégia kidolgozásba, brand frissítési stratégiákba.

 

“Az előzők után talán már nem meglepő, hogy egyre több helyen láthatjuk azt, hogy a brandek jelentik manapság a vállalatok legerősebb tőkéjét.”
 


Az előzők után talán már nem meglepő, hogy egyre több helyen láthatjuk azt, hogy a brandek jelentik manapság a vállalatok legerősebb tőkéjét.

A Cadbury Schweppes például a nyolcvanas években 220 millió dollár fizetett a Procter&Gamble-nek a Hires and Crush üdítőital üzletágért, pedig a fizikai eszközök értéke csak 20 milliárd dollár körül volt.

A Johnson&Johnson cégismertetője azt írja: „Cégünk neve és brandjeink képviselik a legnagyobb értéket az általunk birtokolt javak között.”

 

A Coca-Cola CEO-ja azt mondja, hogy “ha az összes palackozó üzemük, kóla-automatájuk, stb. egyik-napról a másikra eltűnne a Föld színéről, ők akkor is szimplán besétálhatnának a szemközti bankba, és kérdés nélkül kapnának többmillió dollárt”.

A brand érték (brand equity) ugyanis pontosan ezt, az eszközök értéke feletti, az emberek fejében és szívében képviselt részt jelenti – amit a számvitel nyelvét kölcsönözve goodwill-nek is hívhatunk.

 


“A Brand egy vásárló zsigeri belső érzése egy termékről, szolgáltatásról vagy a vállalatról.
Fontos, hogy „zsigeri érzésről” van szó, nem pedig valamiféle racionális, tudományos tényekkel alátámasztott megállapításról. Ezt a zsiger berlső érzést pedig egy tudatos brand stratégi hozza létre, amelyhez hűen köti magát a cég és folyamatosan ennek mentén működik, szolgáltat.“

 

G.E. Matolay

MG Vállalkozásmérnökség 

Unique Branding szakértő, író, előadó